Kiss Krisztina írása, elhangzott június 19-én, a harmadévesek ballagásán, amelyet a másodévesek szerveztek.
Tisztelt Tanárok, kedves Diákok és kedves Egybegyűltek!
Szeretettel köszöntök mindenkit.
A másodévesek nevében szeretném átadni üzenetemet, útravalómat végzőseinknek. Végzőseink – és nem csak végzősök. Nem hiába használom a birtokos személyjelt, hiszen egyetemünk valóban úgy működik, mint egy család. Mondjuk, egy nagyobb család. Ismerjük egymást, vagy majd megismerjük egymást – de az biztos. Az évfolyam egy ennél is kisebb közösség, egy „makro-család”, ahol három év alatt bizonyára vagy megtaláltátok magatokat, vagy titeket találtak meg mások.
Egy dolog biztos: három évvel ezelőtt nem úgy felvételiztetek, mint ahogy most itt ültök. Nem tudom, hogy ti hogyan élitek meg, én azt hiszem, hogy ez a három év sokkal gyorsabban eltelik, mint az eddigi nagy élet-állomások. Egy kicsit olyan, mint amikor a madárfiókát tanítgatják szülei repülni, aztán hipp-hopp, bele kell jöjjön a körforgásba – a saját maga kudarcai vagy sikerélményei gyarapításával.
Engedjék és engedjétek meg, hogy megosszam két, az évfolyammal kapcsolatos élményemet. Mindkettő nemrégiben történt.
Tavaly év végén kaptam egy feladatot: néhány ember jelenlétében beszélgetnem kellett a harmadéves színis évfolyammal egy előadásuk után. A formálisabb, az előadás kialakulásával kapcsolatos kérdések után ráterelődött a szó a színészek karakterépítésére. Őszintén szólva, kellemes meglepetés volt számomra az, hogy ezek az emberek mennyire örvendenek az építő jellegű hozzászólásoknak, mennyire nyitottak és mennyire szeretnének fejlődni.
Egy másik élményem Jankával kapcsolatos. Tavasszal egymás mellett ültünk az Occupy yourself című előadáson, amely a függőségekről szól. Amikor a közönséget megkérdezték, hogy ki milyen függőséget vall be nyíltan, Janka azt mondta: ő szeretetfüggő. Lehet, hogy ő másképp értette, de azt hiszem, ez a szeretetfüggőség igaz kell hogy legyen a színházban is.
Fejlődni akarás és színházszeretet – talán ezek egyikei azoknak a fontos alappilléreknek, amik ezután is meg kell határozzák szakmátokat (és reméljük, hivatásotokat). Ahhoz, hogy ne csak csináljátok, szeressétek is, amit csináltok, kívánok kitartást és kellő nyitottságot!
Nem is szaporítom tovább a szót…
Szerencsét, türelmet és sikert kívánunk – vagy ahogy színházi berkekben mondják: „sok szart”!
teatroblog 
Beszélgetés
Még nincs hozzászólás.