színisek

This tag is associated with 3 posts

Búcsúztató

Kiss Krisztina írása, elhangzott június 19-én, a harmadévesek ballagásán, amelyet a másodévesek szerveztek. Tisztelt Tanárok, kedves Diákok és kedves Egybegyűltek! Szeretettel köszöntök mindenkit. A másodévesek nevében szeretném átadni üzenetemet, útravalómat végzőseinknek. Végzőseink – és nem csak végzősök. Nem hiába használom a birtokos személyjelt, hiszen egyetemünk valóban úgy működik, mint egy család. Mondjuk, egy nagyobb család. … olvasásának folytatása

Hat hét, egy előadás

Lovassy Cseh Tamás Megjelent: http://www.jatekter.ro, 2013 június A BBTE Magyar Színházi Intézetének harmadéves vizsgaelőadásáról Három év, hat hét és ami mögötte van – mondhatnánk, megidézve Cristian Mungiu szellemét. S bár a román filmes újhullámról érdemes és kell is beszélni, most fókuszáljunk egy másik „újhullámra”, vagyis a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének harmadéves színinövendékeire. A … olvasásának folytatása

Gyűlölet 12 menetben

Balázs Nóra Két kolozsvári végzős színész-mesteris hallgató és Vindis Andrea, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, Hatházi András rendezésében Dürrenmattot játszik. Dürrenmatt meg Strindberggel játszik – játszat –, darabjának címe egyszerűen (és magyarra lefordíthatatlanul): Play Strindberg. A német drámaíró Strindberg Haláltánc című tragédiáját írja át kegyetlen, tragikomikus játékká (az angol play szó egyszerre jelent játékot, … olvasásának folytatása