Harvey Weinstein Oscar-, BAFTA- és Tony-díjas amerikai filmproducer, egykor a világ egyik legbefolyásosabb embere a filmiparban. A producer 2018 júliusában, bírósági tárgyalását követően beismerte, hogy szexért cserébe ígért szerepeket színésznőknek. Védekezése szerint azonban ez nem bűn, hiszen mindenki más is ezt tette. A producer áldozatai, egykori kollégái, beosztottai és alkalmazottai nemcsak Weinstein szexuális bűntetteiről és hatalommal való visszaélésről, hanem kérlelhetetlen irányítási “módszereiről” és zsarnoki viselkedéséről is tanúvallomást tettek. Az esetek szem- és fültanúit Weinstein többnyire megfélemlítette, kirúgatta állásaikból, olykor lepénzelte. Weinstein közeli munkatársai és barátai azóta bevallották, hogy tudtak a történtekről és próbálnak sajátos magyarázatokkal szolgálni eddigi hallgatásukról. 2020 februárjában a bíróság bűnösnek találta Weinsteint nemi erőszak vádjában és 23 év börtönre ítélte. Büntetését a New York államban lévő Rikers Island állami börtönben hajtják végre.
Mel Brooks és Thomas Meehan Producerek című musical-je nem Harvey Weinstenről szól.
Bemutató dátuma: 2022. június 4.
Helyszín: Harag György stúdiója (Farkas utca 4.)
Előadásunkat 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
Rendező: Bélai Marcel
Zenei vezető: Incze G. Katalin
Koreográfus: Bezsán Noémi
Koreográfus asszisztens: Muresan Alice
Világosító: Portik Zoltán
Szövegkönyv: Mel Brooks és Thomas Meehan
Fordította: Galambos Attila
Dalszöveg szerző: Mel Brooks
Szereplők:
Max Bialystok: Wagner Áron
Leo Bloom: Nagy Gellért
Ulla/ Mása/ Kora: Sepsi Melinda
Roger DeBries/ Ejtőernyős búvár: Bálint Előd
Carmen Ghia/ Medve: Erdei Máté
Shirley/ Brian/ Kevin/ Scott/ Consuela férje/ Türei Peti: Varga Péter
Franz Liebkind: Nagy Kopeczky Kristóf/ Orbán Szabolcs
Fogjá’ Basszá’/ Dúró Dóra/ Jegyszedő: Tatár Zsuzsanna
Mrs. Marks/ Mrs. Umbridge/ Olga/ Jegyszedő/ Szántusz Noémi: Szántusz Noémi
Hitlerjugend/ Tanárnő: Pánczél Kata
Nick Papadakis/ Orbán Szabolcs: Orbán Szabolcs
Frank Chambers: Nagy Kopeczky Kristóf
Parókás béka/ Gyenge Tímea: Gyenge Tímea
Kati néni: Incze G. Katalin
Beszélgetés
Még nincs hozzászólás.