Balázs Etelka: Magány

Belső. Szoba. Este.

Üres, fekete tér, középen egy ágy, hátul egy ajtó, pont az ágy mögött. Az ágynak magas háttámlája van, neki lehet támaszkodni. Ágynemű van neki tűrve az ágytámlának. A szobában egyetlen egy lámpa világít, úgy, hogy csak a színész és a közvetlen közelébe eső környezete látszik. Bolondokháza benyomását kelti.

Csönd. A nő az ágyon ül.  Kopognak az ajtón. Összerezdül. Suttog.

NŐ

Már megint itt van. Talán, ha úgy teszek, mintha nem lennék itt, elmegy.

 Csönd. Mozdulatlan marad. Kintről mocorgás hallatszik be.

Két órán belül harmadszor jön. Mondtam neki, hogy ne fáradjon, majd fölmegyek én, de ő csak jön és kopog.  Teát iszik mézzel, a cukrot nem kérdeztem, nincs is. Megcsinálom neki, kitöltöm két csészébe. Egyiket neki, a másikat magamnak. Ő mindig a cicásat veszi el, pedig az a legújabb, mindkettőt szülinapomra kaptam. Az elsőt a tizennyolc évesre, a cicásat most, a húszévesre. Mielőtt még eljöttem volna hazulról. Ő is eljött. És mindig a cicás csészémet veszi el. Mondjuk, a másikat nem is vehetné…

Szünet

Amikor először kinyitottam azt a rohadt ajtót, és még mosolyogtam is.  Belépett, megölelt s akkora puszit nyomott a bölcsességfogam növekedése miatt begyulladt bal orcámra, hogy még a fülem is csattogott bele.  Csak azok puszilgassanak, akiket szeretek, vagy legalább akiket szeretni akarok!  Azok pedig, akiket négy éve láttam tíz napig egy táborban, illedelmesen nyomják oda gyors mozdulatokkal  jobb aztán bal arctekéjüket az én jobb aztán bal arctekémhez, puszilást színlelve. Majd húzódjanak el két méter távolságra, s válaszoljanak az általános: hogy vagy? mi a helyzet veled? rég nem láttalak kérdésekre/ mondatokra. És, ha nagyon jól megy ez a beszélgetés, akkor is maximum fél óra múlva panaszkodjanak fáradtságra, esetleg mondják azt, hogy van valami dolguk  és húzzanak el.  Én meg majd azt mondom, hogy „örülök, hogy láttalak, gyere máskor is”.
De nem, a cuppanós puszit és az öleléseket négy órán át további hat követte.  Bejött, levette a kabátját és leült velem szembe. Később lehúzta a cipőjét és felült mellém az ágyba. Ide.

Kínosan ültünk egymás mellett. Sikítani volt kedvem. Ő meg csak mondott, és képeket mutogatott az  ex barátnőről, akit már nem szeretünk. Ezután jött Ex barátnőnek készített ajándékok bemutatása, ecsetelése, miértje.  Ex barátnő kedvenc kajájának kritizálása. Ex barátnő testvérének kritizálása. Ex barátnő osztálytársainak és barátainak kritizálása. Ex barátnő fényképeinek bemutatása. Ex barátnő ex-é válásának miértjének bemutatása. Jó, ez már nekem is bonyolult, elmondta, hogy miért dobta a csaj. De a lényeg, hogy már túl vagyunk rajta… A fenét! De kit érdekel? Nem ismerem, sem őt, sem a csajt.  Nem is akarom…

Ugyanott  rövid szünet, témaváltás.

Busszal jöttem vissza a bentlakásba az egyetemről. Amikor a lánchíd mellett haladtunk el, felnéztem frissen vásárolt könyvemből, amire nem nagyon tudtam figyelni. Három munkás vett közre a buszon, és arról beszélgettek, hova mennek cuccot venni… Majd az egyik, aki mellettem ült és kövér volt és antipatikus, felhívta az embert, majd kódolva elmondta, hogy mit kér, és hogy hol találkoznak. Elég szar volt, még én is értettem.
És én azt is értem, hogy az ilyen vásárlások lebonyolításához nem kell diploma. Tényleg nagyon megértő ember vagyok, de hogy valaki ennyire hülye legyen, hogy egy buszon hívja fel, nagy tehetség kell.
Mindegy.
Szóval felnéztem a könyvemből. Ilyenkor mindig felnézek. Csodálom azt a hömpölygő nagy Dunát, a szép várost, a hidat, és a nyüzsgő embertömeget, cikázó villamosokat. A villamosokról mindig egy altató jut eszembe, s arról a halál, mert:

Énekel

„Holnap jön egy villamos és átvisz a holnaputánba, holnap jön egy villamos, ne félj.”

Szünet

Ilyenkor próbálom elhinni, hogy jó itt nekem, mert szép, s ami szép, az jó.
Felnéztem és rá gondoltam.  Tegnap óta nem láttam, akkor is miatta késtem le a buszt, és várnom kellett még tíz percet. Nagy tragédia, mi?  Elgondolkodtam, vajon most hol fog várni rám?
Ahányszor kinyitom a szobaajtót, szétnézek a folyosón, hátha ott van.
Nem tudom, miért, hiszen már úgyis késő lenne, ha ott van, észrevesz.

Egy megállóval az enyém előtt megkértem a mellettem ülő munkást, hogy engedjen ki. Elegem volt már belőlük.  Miközben kimásztam közülük, a hátam mögött beindult a fúró hangja, és visszapillantva láttam, hogy a seggem nézi.  Gyorsan előfurakodtam a tömegben, ahonnan még hallottam, hogy az antipatikus feljajdul, és azt mondja, hogy a kis ribanc miatt – ugyebár ez volnék én – eltörte a medencecsontját.

A leszállást áhítva néztem ki a buszablakon, amikor az elhaladt a bentlakás előtt, és berobogott a megállóba.  Na de kit láttak szemeim ott?
Csak egy bejárat van, két út visz oda, de a kettő egybefut. Idegesen arcomba húztam hajamat, elővettem lemerült telefonom, és úgy tettem, mintha azt nyomkodnám. Gyors léptekkel közeledtem a bejárat fele, hátha nem vesz észre.
“Hát sziaaa” – fogta meg a vállam hátulról, s már kaptam is a puszit. Gyorsan kipislogtam  a szemembe összegyűlő könnycseppeket. “Szia” válaszoltam.

Utánozza, mint egy értelmi fogyatékos. Két szerepbe bújva játszik.

Há hogy vagy? Negyedórát kopogtattam az ajtódon.

Jaj, igen, én már rég eljöttem – hebegtem

Majd később felkopogok.
Jaj ne! Akarom mondani, igazán ne fáradj, majd később felmegyek, még van egy kicsi dolgom.
Megy a halál, gondoltam.

Szünet

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Vagy fordítva. Az a lényeg, ha én vagyok Mohamed, akkor biztos, hogy nem mentem a hegyhez. De inkább legyek én a hegy, mert idejött Mohamed.

Megint kopognak. A nő kezében telefon, tárcsázó hang, valaki felveszi.

Berni?  Esküszöm, én félek.

Szünet

Tudom, hogy csak jót akar, és kedveskedni, de ez már sok.  Fél órán belül már harmadszor kopog, és még előtte is jött. És nem csak kopog, vár is. Sokat vár. Hallom, ahogy lélegzik, ahogy vakargatja az állán növő vörös szakállt.  Hogy lenyalt hagymafrizuráját elhelyezi egyik feléről a másikra.

Szünet

Ne nevess ki, ez most komoly. Ha valakinek azt mondom, hogy majd hívlak, akkor az megvárja, hogy hívjam. Vagy, ha azt mondom, hogy felmegyek, akkor megvárja, hogy felmegyek. Ha nem hívom,  vagy nem megyek, valószínűen azt jelenti, hogy nem akarom hívni, vagy nem akarok felmenni.

Szünet

Egy bentlakásban lakunk. Nem kell azt hinnie, hogy elromlott a telefonom, és nem tudom felhívni, vagy eltörött a lábam és nem tudok felmenni. Ha nagyon akarnám, megoldanám.
Nem nyitottam ki. Sikerült úgy tennem, mintha elnyelt volna a föld.

Leszáll az ágyból, teát tölt, óvatosan belekortyol, belefúj, visszaül az ágy szélére, hálóingje alól kikandikáló lábait lóbálja.

Már egy hete nem láttam. Azt hittem, megharagudott. Hét édes, kakaós csiga emlékörvényű napja.

Vívódó mozdulatok.

Rossz ember vagyok, nem nyitottam ajtót annak, aki teljes szívből kopogtatott és várt. És ő megharagudott… Ez a normális reakció, hát nem? Berni szerint is haragszik. Rossz ember vagyok. De jó rossz embernek lenni.

Kuncog

Kényelmes rossz embernek lenni. Vörös szakáll- és szerb történelem-mentes rossz embernek lenni.

Egyenesen a kamerába

Jó rossz embernek lenni, vagy rossz jó embernek lenni? Ne válaszolj, nem lényeges, én sem tudom, nem is érdekel. Az a lényeg, hogy legyen jó lenni. A többit majd megoldják. Hogy kik? Nem tudom. Hogy mit? Nem tudom. És hogy mikor? Na főleg azt nem tudom.

Kopogás hallatszik. A nő nyugodtan ül.

Le merném fogadni, ha ilyenkor kinyitnám, elnyelne egy nagy fekete lyuk. Úgy mint a Maradj talponban, csak tudom a választ: TESSÉK. Kinyitom, tessék, és zlutty. A szemétsüllyesztőn szaladna le az élettelen, unott, dög testem. A hajam égnek állna  az esés szelétől, mintha maradni akarna. Igen, ő legalább biztosan maradni akar.

Egyenesen a kamerába:

Majd adjátok oda egy kopasznak parókának. Kicsit olyan mint a gazdája, megtört és száraz, szétszórt, borzos, hullámos.

Kezd ideges lenni, már-már hisztérikus

Ahová kerülök, ott már biztosan nem kell haj. És ő fog odataszítani. A hajtalanságba. E felől HAJthatatlan vagyok

Nevet a saját poénján, belekortyol a teájába, közben némán nézi az ajtót

Mindennek te vagy az oka, te hülye ajtó. Reggel kinyílsz, este becsukódsz. De nem reggel 8-kor vagy 9-kor. Hanem a reggelek reggelén, az éjjelek éjjelén pedig csukódsz. Emberi idő szerint az az éjjel lehet dél is. De mit tudnak az emberek az időről?

Csend. Az ajtóhoz vágja a poharat, önmagából kikelve ordít

Te kurva, téged bárki kinyithat, de Isten dönti el, hogy becsukódhatsz-e. Én bezárhatlak, van kulcsom hozzád! Erőm, csak erőm nincs.

 Folyamatosan kopognak. Sírva

Menj haza, te balfasz Magány! Attól, hogy itt ülsz a nyakamon, még nem lesz jobb! Csak rosszabb lesz! Mindig nevetve jössz át. Átkarolsz, teát iszol. Nevetve juttatod eszembe mindazt, ami fáj. És mindig a cicás csészémből iszod. Mézet kérsz, aztán körbenyalod az üvegem. Menj már haza, mit akarsz még tőlem?

Nekifut az ajtónak és felrántja

Na tessék, mit akarsz még tőlem?

 Elnyeli a fekete lyuk, esés közben haja felfele száll, mintha maradni akarna.

Kiírás a fekete falon: felrántotta az ajtót, majd elnyelte egy fekete lyuk. esés közben haja az égnek állt az esés szelétől, mintha maradni akarna.  Habár olyan volt, mint a gazdája: megtört és száraz, szétszórt, borzos és hullámos.

VÉGE