Csíki Játékszín

This tag is associated with 4 posts

Vaknyugat és táncszínház

Hover Annamária A fesztivál ötödik napján sem unatkozott a közönség. Egy román és két magyar előadással lepték meg a közönséget a szervezők. A magyar nyelvű előadások közül az egyik egy igen elszomorító történetet mutat be, a másik pedig egy táncos-zenés produkció a Háromszék Táncegyüttes előadásában. A Csíki Játékszín Martin McDonnagh Vaknyugat című darabját adta elő Parászka Miklós … olvasásának folytatása

Elfojtott fergeteg

Lőrincz Ágnes Bennem nem történt átváltozás. A Csíki Játékszín Átváltozás című előadása három fejezetre osztotta az életet. Három pár (Bodea Tibor – Ráduly Beáta, Bilibók Attila – Zsigmond Éva-Beáta, Kosztándi Zsolt – Dálnoky Csilla) avatott be az élet szerelemi fázisaiba. Haladok az előadással, érdekel a mozgásszínház, de nem értem, hogy minek ez a szájbarágós történet. Miért … olvasásának folytatása

Liliom-tiprás

Demeter Kata (Becsületes csíki székely lévén irtóztam attól, hogy hazámfiairól írjak. Rám sózták. Ez van.) Szünetben és előadás után borzalmasan lesújtó kritikák röpködtek a színház 50 méteres körzetében. Egyáltalán nem könnyítette meg a dolgom. Nekem sem tetszett. Ma nem. Amikor először láttam, sem tetszett túlzottan, de akkor egy elég stabil, pozitívba hajló véleménnyel távoztam (hajnali … olvasásának folytatása

Szerelemre pördülve

Demeter Kata Átváltozás Csíkban Mi a szerelem? Képtelenek vagyunk megragadni a lényegét: a próbálkozás könnyen közhelyekbe csúszik vagy csöpögőssé válik. Mégis, újra és újra meg akarjuk fejteni. Baczó Tünde koreográfus is erre vállalkozik az Átváltozással – ismert verseket, Cári Tibor expresszív zenéjét, és főképp mozgást és táncot hívva segítségül. Az egy órát alig meghaladó alkotás … olvasásának folytatása