írásgyakorlatok, elemzések

Kaddis mint szabadításesemény

Deák Katalin

 …azt mondta, hogy: tehát én a szabadságom
érdekében börtönözöm be magamat.
Igen, kétségkívül volt ebben némi igazság.
 Helyesebben, pontosan ez volt az igazság.[1]

A barakk-dramaturgia a „szűk tér dramaturgiájának a szabadságvesztés szituációjára kidolgozott drámaformája”.[2] A bezártságot mint élményt közös tapasztalatnak tekinti, a történet reprezentációjának a személytelenség terei (barakk, börtön, haláltábor) adnak helyet, amelyek legtöbbször függőségeket, hatalmi játszmákat, nyelvi és fizikai erőszaktételeket birtokolnak. A felmutatás gesztusának résztvevői – játszók és nézők, történetmesélők és azt meg-, átélők – a közös tér-időben, saját élményviláguk felszínre hozásával, egy azon szituáció szereplőivé válnak.

A játszó-néző közös terében az előadások bezárkózással kezdődnek, amely itt a szabadság elvesztését, annak totális hiányát, sőt filozófiai-teológiai értelemben magának az életnek az elvesztését jelenti.

Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért regényének nyitójelenete a barakk-dramaturgia bezártság-fogalmára emlékeztet. Az élet elvesztésének, ez esetben az új élet elmulasztásának felismerése fonja össze az első két szereplő – B. és Obláth doktor – útját, indokolatlan, mégis szükségszerű beszélgetését, hiszen ennek a fel- és beismerésnek a hangjából születik a Kaddis. Ez a pillanat az ima első lélegzetvételének kitágított ideje, a „Nem!”-től a tagadás tükörképéig, az „Ámen”-ig tartó út kezdete.

A meg nem született gyermek Obláth doktor számára a megmaradás lehetőségéről való lemondás, ami a barakk-dramaturgia sajátosságaként említett szabadság hiányát, a radikális értelmezés szerint pedig az élet elvesztését jelenti. A szereplőben létrejön egy végzetes felismerés: a gyermekvállalás hiánya az életigenlés megtagadása.  […] nem töltötte be – a személyes és személy feletti dolgát e földön, vagyis a létfenntartáson kívül e létnek, tehát önmagának az utódokban meghosszabbított és megsokasított továbbélését, túlélését, ami (a létfenntartáson túl) az ember, mondhatni transzcendentális, bár nagyon is gyakorlati kötelessége az élettel szemben, hogy ne érezze magát csonkának, fölöslegesnek és végső soron impotensnek.[3]

A drámák konfliktusa (a barakk-dramaturgiában) a beszélgetések lehetetlenségéből és ezzel egy időben egymás megszólításának szükségességéből fakad, e kettő fölött pedig mindig ott kell lebegnie a szereplők fokozatos felismerésének, hogy a szabadság a létezés lényege és alapfeltétele, amelyet végső soron – teljes egészében – képtelenek vagyunk megvalósítani.

A Kaddis-ban B., vallomása szerint, gyermekkora óta képtelen asszimilálódni magához az élethez, sohasem tudott valós kapcsolatokat teremteni, de a felismerés ellenére is élnie kell, mert az embernek kötelessége alkalmazkodni, akárhonnan jött – zsidó vagy nem zsidó – vállalnia kell az életet, bele kell olvadnia a létezőbe. És ha már rábólintunk az életre, elkerülhetetlenül kapcsolatokat teremtünk, barakkot építünk (saját magunk és mások) köré, bezárjuk egymást saját börtönünkbe, hogy majd minden jelentést megkérdőjelezve, elutasítva és újra összerakva saját börtönünkben megkíséreljük az onnan való kijutást.

B. emlékezése alatt fokozatosan elfogadja a találkozás sorsszerűségét.  A kapcsolatteremtés pillanata már nem szorul a logika elvében megszülető ésszerű magyarázatok sokaságára. Lassan megelégszünk magával a szükségszerűséggel, és elfogadjuk a nő logikátlan érvelését, mi szerint feltétlenül beszélni akart B.-vel, mert beszélnie kellett vele, mintegy mellékesen, hozzátéve, olvasta „egy írását”.  Olvasóként, a történet résztvevőjeként itt már nem is kérünk többet számon sem a szerzőtől, sem az emlékfoszlányok összerakójától, sem a nőtől.

A szereplők szűk térben vannak, együtt élnek, ahol a kijutásra való törekvés elkerülhetetlenül is megmutatkozik. Szabadságpróbáik folyton ismétlődnek, ezek rendszerint egymással szembenállóak.

A Kaddis férfi-nő párosának közös élménye az a haláltábor, amely nem csak nyelvi és fizikai erőszaktételekre emlékezteti őket, Auschwitz meghatározza, és folyton alakítja személyiségüket. Habár csak B.-nek vannak valós élményei, a nőnek mint a második generációba tartozónak is szüntelenül meg kell küzdenie zsidóságával, erre pedig, hiába keresünk téves okokat, hamis magyarázatokat, egyetlen válasz van: zsidóvá őt egyetlen dolog teszi, csak ez az egy, és semmi más: Az, hogy nem voltál Auschwitzban.[4]

A közös zártságban mindketten folyton a szabadságukról mint életszükségletről beszélnek, különböző jelentéseket, szavakat társítanak ehhez a hiányhoz. Kijutási kísérleteik mégis összeférhetetlen.  Szakadatlan át- és újraértelmezik a nem létezőt: a szabadság, amire állandóan hivatkozni szoktam, az én számomra, mondta a feleségem, valójában nem a hivatásom, a művész (így mondta a feleségem) szabadságát jelenti, sőt valójában nem is a szabadságot, ha szabadságon a tágasat, az erőset, a befogadót értjük, amihez hozzátartozik a vállalás, igen, a szeretet, mondta a feleségem; nem, az én szabadságom ténylegesen mindig csak valami vagy valaki, és valakik meg valamik ellen forduló szabadság.[5]

A szabadságvesztés megrázkódtatása kikerülhetetlenül identitáskeresésre, az egyéni múlt feltárására, ismételt átélésére késztet. Ez elsősorban tényleges cselekvést és nem feltétlen verbalitást jelent. A szereplők nyelvi korlátokkal küzdenek: amnéziával, némasággal vagy megállíthatatlan beszédkényszerrel.

Kertész főhőse, B. ebből a szempontból (is) a barakk-dramaturgia tipikus figurája. Megállíthatatlan logorreája, hangos, artikulált hallgatása, folytonos kopogtatás és rémült dörömbölés az eltorlaszolt börtöncella ajtaján. Mégis ez a kényszer hajtja előre, hiszen ha nem kopogtatunk, úgy végképp nem hallhatnak meg bennünket.

A szabadításesemény megelőlegezése ez a gyógyíthatatlan betegség, amely leválasztja a jelentéseket a nyelvi jelekről. A nyelv használhatósága B. számára minduntalan megkérdőjeleződik: bizonyos körülmények közt, képletesen szólva bizonyos hőfokon, a szavak elvesztik állagukat, tartalmukat, jelentésüket, egyszerűen megsemmisülnek, úgyhogy az ilyen gáznemű halmazállapotban egyedül a tettek, a puszta tettek mutatnak némi hajlamot a szilárdságra, egyedül a tetteket vehetjük mintegy a kezünkbe és vizsgálhatjuk.[6]

A szűk térben a szereplők – ez esetben B. – felszínre hozzák múltjuk, az identitásuk szempontjából, jelentős eseményeit, és megosztják egymással.

B. saját múltját naplóformában, az emlékezés szubjektivitását felvállaltan, egyes szám első személyben éli újra át: miért teszek hát úgy, mintha ezek a följegyzések rajtam kívül mást is illetnének még, holott persze hogy illetnek, írok, mert írnom kell, és ha írunk, dialógust folytatunk, olvastam valahol, míg isten létezett, valószínűleg Istennel folytattunk dialógust, most már, hogy nem létezik, az ember alighanem csak a többi emberrel, vagy jobb esetben önmagával folytat dialógust.[7]

A múlt feltárásának ez a formája, ahogyan B. emlékezik, a történelmet már nem mint egészet, hanem mint a csupán részeiben láthatót kezeli. Nem létezik világtörténelem, személyes történetek vannak.  A barakk-dramaturgiában az univerzális fölé a partikuláris kerül, amely valóságos léteseménnyé alakul át. A Kaddis-ban Auschwitz az apa képében jelenik meg, és nem mint a világtörténelem legnagyobb német megsemmisítő tábora. Kertész B.-t függetleníti az univerzális történelemtől, számára isten Auschwitz képében nyilatkozott meg, és mint B. semmi köze nincs a világtörténelem szemével látott nemzetszocializmushoz, csakis a saját istenéhez.

Kertésznél a partikuláris és univerzális történelem viszonyának értelmezése többször visszatér. A Gályanapló-ban a történelmet mint a be nem fogadhatót nevezi meg, amelyben az ember elveszítette a létezést és elveszítette a történelmét; a nagy kérdés, amit a totalitarizmusok létezése élez végletes kérdéssé, hogy miként fér meg – és megférhet-e egyáltalán – az emberi élet az ember alkotta modern társadalmi formációkban?[8]

A barakk-dramaturgiában a jól elmondott történet igaz történet, ami azt is jelenti, hogy igazságtévő történet is egyben. Az igazságtevés önmagában is szabadításesemény.[9] Jól elmondottá pedig akkor válhat, ha mindenek előtt álló céljának tekinti, hogy az előadás, jelen esetben az írás – mint a szabadításesemény megelőlegezése – a lehető legpontosabban idézze fel a múlt eseményeit.
A Kaddis-ban B. is ugyanerre törekszik: ezeket a mondatokat, amelyeket most, erre a papirosra írok, úgy kell tekintenem, mintha akkor éjszaka írtam volna, holott akkor éjszaka inkább éltem, mintsem írtam.[10]

A pontosan elmondott történet pedig a csoda élményében részesít, ám azt nem a jelenetben résztvevők hajtják végre, hanem mindig egy külső tett, ami nem mágikus és nem személytelen, hanem személyes megszólítottságból jön létre.

A regény szereplői a történet végére patthelyzetbe kerülnek. Hiába tekinti a nő a gyermekvállalást a kijutás lehetőségének, a valóságos teljességhez vezető egyetlen útnak, a csodának törvényszerűen kívülről kell érkeznie.
B. „Nem!” válasza azonban nem a gyerekvállalást utasítja el. Reakciója az élettagadók ellen irányul. A falakon belüli tett megtagadásával a várakozást végteleníti, a szabadítás eseményének, a külső – valós – beavatkozásnak ad lehetőséget.

Kertész eljárása óhatatlanul a becketti végtelenített dramaturgiát idézi. A szereplők helyzete Hamm és Clov időn túli kiszolgáltatottságára, megszakíthatatlan patthelyzetére vagy Estragon és Vladimir végtelen várakozására emlékeztet. Ez a dramaturgia (a Beckett által is fordított) prousti az Eltűnk idők nyomában-nak végén megelőlegezett időfelfogást látszik hűen megvalósítani: művemben embereket írnék le, még ama kockázatot is vállalva, hogy netán szörnyetegeknek tűnnek; embereket, akik nagyobb helyet foglalnak el az Időben annál a helynél, mely oly szűkmarkúan megadatik nekik a Térben, s olyan helyet, mely valóban végtelen, mivel ezek az emberek, akárcsak az évek áramába vetett óriások, egyszerre érintik életüknek azokat a periódusait, melyeket oly sok-sok nap választ el egymástól, s oly messzi van az Időben.[11]

A nő-férfi önmagába zárt végtelen várakozását csak külső tettel lehet feloldani – a díszletajtón nincs kilincs, csak kívül –, a saját közös terükben nem történhet továbblépés.

Ezt az állapotot a végtelenségig lehet (és kell) játszani. Itt már nincsenek valós, érzékelhető konfliktusok. A szereplők az utolsó ítéletre várnak. B. is kijelenti a regény végén: egyedül ez a várakozási idő az ideje, hogy egyedül ezzel képes elszámolni. Bár nem tudom, miért és kinek is kellene elszámolnom vele, mindenekelőtt talán önmagamnak, hogy felismerjem, amit fel kell még ismernem, és megtegyem, amit még megtehetek.[12]
A kívülről végrehajtott csoda, a nő meddőségéből fakadó áldott állapot, adna értelmet mindennek.
A végtelenített dramaturgiában a szereplők azért játszanak, mert hisznek abban, – ahogyan B. hisz – hogy végső soron mindennek van értelme. Játszanak, mert nem háríthatják el a csoda, a változás lehetőségét.

B. várakozása a nő mellett ugyanaz a mozdulatlanság, mint az országúton, a fa alatt Vladimiré és Estragoné.

VLADIMIR
Holnap felkötjük magunkat. (Szünet) Ha csak Godot meg nem jön.

ESTRAGON
És ha megjön?

VLADIMIR
Akkor megmenekültünk. [13]

Ha Godot nem jön, mindennek vége. Feladni viszont nem lehet, mert ha egyszer valami megszakítja az időtlen várakozást, semmi nem volt hiábavaló.

SZAKIRODALMI JEGYZÉK:

  • KERTÉSZ Imre, Kaddis a meg nem született gyermekért, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.
  • VISKY András, Barakk-dramaturgia, VISKY András, Megváltozhat-e egy ember?, Korunk, Kolozsvár, 2009.
  • KERTÉSZ Imre, II. Bolyong (szirtek és zátonyok közt), KERTÉSZ Imre, Gályanapló, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.
  • John CALDER, A legyőzött idő, Romhányi Török Gábor fordítása, John CALDER, Samuel Beckett filozófiája, Európa Könyvkiadó, Budapes, 2006.
  • Samuel BECKETT, Godot-ra várva, Kolozsvári Grandpierre Emil fordítása, Samuel BECKETT, Godot-ra várva – A játszma vége, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010.

[1] KERTÉSZ Imre, Kaddis a meg nem született gyermekért, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.

[2] VISKY András, Barakk-dramaturgia, 11. oldal, VISKY András, Megváltozhat-e egy ember?, Korunk, Kolozsvár, 2009.

[3] KERTÉSZ Imre, Kaddis a meg nem született gyermekért, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.

[4] KERTÉSZ Imre, Kaddis a meg nem született gyermekért, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.

[5] KERTÉSZ Imre, Kaddis a meg nem született gyermekért, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.

[6] KERTÉSZ Imre, Kaddis a meg nem született gyermekért, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.

[7] KERTÉSZ Imre, Kaddis a meg nem született gyermekért, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.

[8] KERTÉSZ Imre, II. Bolyong (szirtek és zátonyok közt), KERTÉSZ Imre, Gályanapló, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.

[9] VISKY András, Barakk-dramaturgia, 17. oldal, VISKY András, Megváltozhat-e egy ember?, Korunk, Kolozsvár, 2009.

[10] KERTÉSZ Imre, Kaddis a meg nem született gyermekért, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.

[11] John CALDER, A legyőzött idő, 111.-112. oldal, Romhányi Török Gábor fordítása, John CALDER, Samuel Beckett filozófiája, Európa Könyvkiadó, Budapes, 2006.

[12] KERTÉSZ Imre, Kaddis a meg nem született gyermekért, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.

[13] Samuel BECKETT, Godot-ra várva, Kolozsvári Grandpierre Emil fordítása, 110. oldal, Samuel BECKETT, Godot-ra várva – A játszma vége, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010.

A kurzust vezette: Visky András.

Reklámok

Interakció

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Reklámok