írásgyakorlatok, elemzések

Irinák

Szabó Réka

Irina Csehov Három nővérének címszereplői közül a legfiatalabb. Huszadik életévét alig betöltve névnapját ünnepli. Levetve magáról a gyászöltözetet, fehér ruhában képzeljük el, majd különböző színpadi rendezések során fehér ruhájában láthatjuk is. Ő az egyedüli lány, aki elszánja magát a gyász levetkőzésére. Olga visszaemlékszik apja halálára, Irina gyors reakcióval szavába vág: Minek erre gondolni! Ő csupán egy dolgot kíván: Moszkvába költözni, eladni a házat, ami csupán keserűséget és szürkeséget nyújtott, és otthagyni mindent, múltat, értékeket. Olgával és Másával ellentétben érdeklődően figyel új információkra. Versinyin után kérdezősködik, érdekes ember-e, vagy csupán ő is szürke és unalmas? Számára a létfilozófiai kérdésekre (pl. Mi az élet értelme? ) a válasz, hogy az embernek dolgoznia kell és fáradnia, hisz minden boldogság ebben rejlik. És a szerelemben, mely érzés csupán Moszkvához kötött. E város teret adhat a szerelemnek Irina számára.

Serdülőkorából alig kilábaló fiatal, folyton gondolkodó, apró dolgokat jól megfigyelő, válaszai, replikái, rövidek és rejtélyesek, olykor merengőek, de mégis kiegészíti az idősebbek beszélgetéseit. Ő a legkisebb, mégis ő beszél a legtöbb nyelven, franciául, németül, angolul, olaszul. Néhány alapinformációt, többnyire előzményeket az ő szájából tudunk meg: például Mása életét, házasságának keresztjét.

Moszkva gondolata valahányszor szárnyra kelti, és Versinyin érkezése egy lépést jelent számára a vágyott város közeléhez.

Irina mégis gyermek. Egész jellemével a reményt hordozza. Öltözete, fehér ruhája tisztaságot sugall. Érzelmekkel nem ostromolt, nem megrontott gyermeki lélek süt át szavain. Nem látja vágya lehetetlenségét. Elutasítja a szerelmet, hisz abban a házban, ahol él, nincs tisztességes érzés, érzelem. Látja testvérei nyomorát, ezért folyton vágyakozik-várakozik.

Őszinteségéből és tenni akarásából fakadóan dolgozni kezd, de rájön, hogy lélektelen, buta a munka, mely csupán öregíti, boldogtalanítja, hisz sosem volt kitől megtanulnia dolgozni. Belebetegszik a tehetetlenségbe, hogy ő nem képes dolgozni.

Az első ember, aki szerelmével ostromolja: Tuzenbach. Az egész család szemében egy rút ember, viszont becsületes. Ő jelentené az egyetlen kiutat ebből a léttelenségből, szereti Irinát, viszont Irina naivan és bután elutasítja, ábrándjai megvalósulásában reménykedve. Ifjú, zsenge, alig felnőtt szép lány, így sorra a férfiak utánaidomulnak, és udvarolnak, szerelmet vallanak. Szoljonij „csip csip csip” szerelme már az őrületbe esés fele vezető út, hisz szerelmével zsarolja, fenyegetvén, hogy a bárót megöli, ha közelében látja.

Nem bírja a körülötte zajló igazságtalanságot, sokszor kívülállóként jelenik meg egyes helyzetekben, elrettentő példaként nézve testvérei életét. És becsöppen a családi körbe Natasa, Andrej kedvese, ki nehezít a nyomorult parttalan életen, és Irina lassan e lét rabjává és áldozatává válik. Hogy hogyan, azt öt különböző rendező gondolataiból kiboncolgattam. Öt különböző előadás, viszont alig két olyan rendezés, melyben Irina jelleme, vagy viselkedése különbözik.

Peter Stein színpadi alkotásában Irinát így ismerjük meg: fehér ruhában áll az óriási ablaknál, kifelé, fölfelé néz, a röpülő madarak fölé, egyértelmű, hogy vágyakozik. Közben harangoznak, ami az óra ütését jelenti, de így egybeköthető a vészjóslással. Irinának el kell temetnie vágyait, képzelgéseit a neki tetsző életről. Csinos teste hajlékony, légies, megnyilvánulásai valóban a húszéveseké. Ahogy zongoraszó hallatszik, mögéje áll, dúdolja a dallamot, mely által ábrándjait szőheti. Olykor gyermekes szeleburdiságot is magára ölt, különböző „pózokba” állva beszélget társaival. Fiatalokra jellemzően gyors beszédű, és körbe-körbe szaladgál, zenére mondja: ő dolgozni fog. Nem látjuk a kiegyensúlyozott, komoly nő jellemében. Mint mindannyan a házból, érzelmileg instabil. Megnyilvánulásaiban, lelkesedésében érezhető, hogy ő, nővéreivel ellentétben, még nem tapasztalta meg a csalódást.

Irina névnapja örömteli pillanatot jelent a család életében, mindannyian megpróbálják ezt a felhőtlen örömöt nyújtani, de ez csupán elfojtott, erőltetett, kínos, „intelligens” nevetéssé alakul. Kuligin érkezésekor komor tekintettel fogadja a könyvet, melyet az már egyszer neki-ajándékozott, össze-össze pillantva Másával. Egy figyelmeztetés arra, hogy bizony, ebben a könyvben rejlik Mása boldogtalansága. A beteljesületlen szerelem könyve ez.

Arcára kiül bármely véleménye, ő nem tud a ház többi lakójához hasonlóan képmutató lenni. Tekintetével mindig menekül, mindig a távolba néz, a nevetés művészetét csodálatosan átváltja sírásba, dührohamba. A dráma egy jelenetben mintha átváltana egy új témára: Irina tragédiájára. Szoljonij erőszakos vallomása előtti mélázó csendjével tudtunkra adja, kezd felnőtté válni, olyanná, mint nővérei, rájön, sorsa nem menthető a kilátástalanság elől. Ennek a tudatával találkozva, mint aki vészt jelez, rohangálni kezd a sötét szobában. A jelenet kitágítása, a mély, hosszú csend szánalmat gerjeszt Irina iránt. Lényével erőteljesen elutasítja azt a világot, amelyben él, s családi sorsának végképp áldozatává válik akkor, amikor Natasa kiköltözteti saját szobájából. Agresszíven utasítja el az elborult elméjű Szoljonijt, bele is rúg. Az egyetlen előadás, melyben az elutasítás eképp nyomatékosítódik. Néha viaszbábu-érzetet keltenek a szereplők, Irina is, léte szobrosodik és fakul. Személyes tragédiáját a Tuzenbachtól való búcsúzása is megerősíti, mely szintén elnyújtott, hosszadalmas jelenet. Irina ül, háttal mindannyiunknak, és várja vissza a bárót. Tudja, hogy sorsa elkerülhetetlen.

Harag György rendezése az egyszerű jelmezekkel is erőssé teszi a jellemeket. Ebben a dunyhaszerű színpadi légkörben Irina babát kap ajándékba Natasától. Ezt a babát sokáig szorítva ragaszkodik gyermeki voltához, tisztaságához, bárhogy kerülgeti két kérője. Fehér ruhában, fehér csipke napernyővel játszadozik. Kuligin ajándéka hangsúlyozottan „korának megfelelően” választott, ebből csakis tanulni lehet, unalmat unalommal űzni. Irina megvetően fogadja. A távoli pisztolylövésre a végkifejletben nem Irina rezzen össze, hanem Mása sikolt fel. Irina és Tuzenbach búcsúja nem szerepel az előadásban.

Ascher Tamás rendezésében ellenben Irina jelleme kibontott. Gyermektáncával forogva világot zár maga köré, átszövi testvérei keserűségét. Mindenikük arcából kiolvasható helyzete és állapota. Irina úgy mesél Másáról, mint elrettentő példáról. Tudja, hogy meg kell szabadulnia ettől a példától, de felnőtté válása attől függ, beismeri-e, hogy nem lehet megszabadulni a sorstól. A báró mellett sosem lehet boldog, tudja, nem szerelem, nem szeretet és együttérzés, csak gyengeség köti hozzá. Semmit sem ad önmagából senkinek. Az édes csodás ábránd, mely csúf hétköznapokba torkollik, s mindannyian, Tuzenbachhal az élen, Irina előtt bohócot csinálnak önmagukból. Ebben a rendezésben érzékelődik leginkább a kívülálló szerepe, a külső megfigyelőé. Mégis őrületbe kergeti szerelmeseit és saját magát. Nővérei szeme láttára megy tönkre, fakad ki sokszor sírva, de senki nem képes tenni érte, még önmagáért sem. Irina nem magányra, hanem társaságra vágyik, tudja, hogy ha gondolataival egyedül marad, a kétségbeesés vesz erőt rajta, érezhető ez a farsangi jelenetekben. Áldozattá válik, hisz gyermeki szívével végig kell néznie testvérei nyomorát, házasságtöréseit, szentségtelen életét, még akkor is, ha teljes lényével borzong ettől a világtól. Végül alá kell vetnie magát. Ő is, mint mindannyian, csupán saját sorsáért sír, levonva a jelenből a következményeket. Szemmel láthatóan, akár rövid haja révén, öregszik, az idő telik, és ő eltávolodik az igazi szép élettől. Várja az igaz szerelmet és életet, mely talán nem létezik, és így keze közül a meglévő, ugyancsak szépet, tisztát ígérő kicsúszik: Tuzenbachot agyonlövik. Ő az egyetlen, aki őszinte mindenkihez a házban, még a báróhoz is, talán ezért is volt szükség gyilkosságra. Senki sem menekülhet az unalom elől, ezennel Irina is beavatódott a közömbösség világába.

Tompa Gábor rendezésében is hasonló Irinát látunk. Viszont gyermetegsége, naivsága, igazi zsengesége ebben az előadásban érzékelődik. Ruhája hófehér balettruha, őt még tanítani kell, melyet meg is ejtenek igen gyakran, következtethetünk kis szökdellései során, melyet névnapján örömmel mutat be vendégeinek. Ez az idomítás nem csupán balett-jellegű. Kislányságát jelzi hajából kilógó masnija, játszi könnyedén utasítja el a báró szerelmét, föl nem fogva szavak súlyát, a bejárónő pedig gond nélkül legyinti tarkón, és még ezek után is élvezettel figurázik a fotógép előtt. Lelkesedése addig tart, míg dolgozni nem kezd. Nemes és tiszta lelkével kiált ki a színpadról az első felvonás végén: Olga, Moszkva! Ments meg! De szavai nem találnak hazát. A darab végén ismét fehér ruhában jelenik meg, mely a tovább törő remény érzetét kelti. Nem adja fel, inkább hozzámegy a báróhoz, csak kimásszon ebből a létből. Valamilyen formában meg kell tartania az ő fehérruhás életét.

Vidnyánszky Attila előadásában nincsenek szereplők, nincsenek arcok. Csupán tudjuk, hogy ki Irina jelleme, viszont a jelenbe húzva általánossá válik alakja. Tuzenbach a szépségéről áradozik, eközben ő közönségének háttal áll, nem mutatva önmagát. A darab elején a nővérek cserélgetik egymás közt apjuk kabátját, mindaddig, míg a szereplők tömege mind fehérbe nem öltözik. Mindannyian Irina reményével teli indultak boldogságot keresni, és mindannyian sorsukba romlottak. Irina sem különb, fehérsége bepiszkolódik. A kötéllel való játéka, melyre majdnem fölakasztja magát, áldozat-sorsát jelképezi. A szerelem érzete nem rendjén való, ezt bélyegzi meg a Kuligintől kapott abszurd-könyv.

A Moszkvába költözés vágya Irina és a testvérek számára természetesen jelképes értelmet is kifejez, az életével elégedetlen ember menekülésvágyát, illuzionisztikus önáltatását, a meglevő és a vágyott távolságot, a mindenkori való és a majdani eszmény ellentétét, s ennyiben a darab időtlen igazságot is kifejez. A részvét azonban mindig tehetetlen, az áldozatok csupán beteges gesztusvilágukkal együttérzőek. A helytelen életmód, az üres élet s a hibás gondolkodás következményének tekintik e tehetetlenséget. Irina figurája sugalmazza, hogy az idősebbek jelenében a fiatalok jövendőjét lássuk. Így a műben megjelenik az emberi élet különböző szakaszainak jellemzése is, de a forrás mindenkinél ugyanaz.

Az ifjúság jelentése: nagy célok, tervek, ábrándok, s a vágyak korai letörése, önfeladás, vagy szenvedésként vállalt sors, hivatás.

Irinák voltak: Péter Hilda (Tompa Gábor), Vass Magdolna (Vidnyánszky Attila), Szirtes Ági (Ascher Tamás), Corina Kirchhoff (Peter Stein), Bajza Viktória (Harag György)

A szemináriumot vezette: Zsigmond Andrea.

Reklámok

Interakció

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Reklámok