…A szerkesztőségben általában csend van, vagy inkább az kéne legyen, de mostanában folyton kacag valaki valamin. A fáradság miatt? Mikor azt gondolod, hogy kész vagy leírni a legjobb gondolataidat, és a legjobb cikk alakul, valaki akkorát kacag valamin, hogy elfelejted még azt is, amin dolgozol. Később aztán kiderül, hogy valamelyik kolléga írását olvassák. Eddig Kosztya viszi a pálmát, mert írásain még álmunkból felkeltve is nevetni tudunk. Ezek után már félek bármit is leírni a mai napról, mert ki tudja, mi lesz a vége.
De kezdjük mindjárt a legelején. Nálunk, Kolozsvárról érkezőknél a nap délben kezdődik. Reggeli után kicsit visszafekszünk, már ha sikerült felébredni, aztán egy jéghideg zuhany után jöhet az ebéd. Evés, alvás, evés. Eddig egyszerű. Az ebédek mindig hosszúra nyúlnak, mert mikor épp elhatározzuk, hogy itt az idő indulni, valaki épp megrendelte a kávéját, vagy úgy dönt, elszív még egy cigarettát. Hát lehet így dolgozni? Aztán amikor felkerekedünk, ismét az iroda fele igyekszünk, hogy mihamarabb befejezzük függőben maradt dolgainkat, de az úton minduntalan valami újat fedezünk fel egymásról. Telnek a napok, és rájövünk, hogy kinek-kinek valami hiányzik otthonról. Van, akinek a fésűje hiányzik reggel, mikor felébred, van, akinek a jelzőlámpák fényei (mert itt ugyebár nem a szemaforok megléte a kérdés, hanem működésük kérdéses), nekem pedig az úttestre felfestett gyalogátjáró hiányzik. Ebben a városban, azt hiszem, csak egy látszik kellőképp, azon igyekszünk át mindig a napos oldalra. Szabályosan.
Az újság fogy, mint a cukor, mi meg, íme, az oda nem festett gyalogátjárókkal vagyunk elfoglalva. Itt a idő komolyabb dolgokkal is foglalkozni.
Legújabb megállapításom szerint kétféle hátsó szándék létezik. Az egyik természetesen a kolli-baci rovata, a másik pedig az, ami itt ma történt. A Fizikusok kapcsán derült ki minden, mikor a főnök, úgy is, mint Béreslaci kedves határozottsággal kijelentette, irány a zsinórpadlás, ha látni akarunk valamit az előadásból (hogy holnap ne fűtsék hiába a szerkesztőséget :). Nem volt mit tenni, felmentünk a kakasülőre. Sokan voltunk. Valaki említette közben, hogy úgy hallotta, nem igen biztonságos sok embernek itt egyszerre. Erre mind ott maradtunk. Mindent jól láttunk fentről. És kimondottan hátulról. Hogy kit milyen szándék vezérelt, azt nem tudom, de kulisszák mögött látni egy előadást, az tényleg izgalom. Mi aztán mindent láttunk. Azt, hogy táncikálnak a színészek, mikor a színen szól a zene, hogy inkognitóban cigarettára gyújtanak, hogy valójában szabálytalanul sakkoznak, hová teszik be a kígyót, hogyan próbálnak koncentrálni, és még sorolhatnám. És akkor írjunk az előadásról… a szándék megvolt. Csak hátsó. …
Megjelent: Gyergyói Kollokvium lapja, 2009. október 6.
teatroblog 
Beszélgetés
Még nincs hozzászólás.