Hogyan „csináljunk fesztivált”?
2009/10/24
Mitől lesz jó egy színházfesztivál? Ezt a kérdést, gondolom, a mindenkori szervezőkön kívül kevesen szokták feltenni maguknak.
Talán leginkább azért, mert keveseknek adódik lehetőségük arra, hogy összehasonlíthassanak fesztiválokat. Mi, a Babeş–Bolyai egyetem harmadéves teatrológusai, azt hiszem, kivételesen szerencsés helyzetben vagyunk. Ha összeszámoljuk ugyanis, a nemrég lezajlott gyergyószentmiklósi Kollokvium a hatodik fesztivál volt alig két év alatt, amelyen, tanáraink és az egyetem jóvoltából részt vehettünk. Sőt, nemcsak részt vettünk, hanem dolgoztunk is, kisebb-nagyobb önkéntes munkáktól kezdve egészen a blog- és újságírásig foglalkoztunk már mindenfélével. Így, akarva-akaratlanul, elkezdtük, csak úgy magunk számára összehasonlítgatni a fesztiválokat, hol, miért éreztük jól magunkat (az ugyanis nem kétséges, hogy mindenütt jó volt ott lenni), mit tanultunk, mit szeretnénk másképp. Azt, sajnos, (még) nem mondhatnánk, hogy megvan a tökéletes fesztiválrecept” de egyet-mást összegyűjtöttünk már hozzá. Például Gyergyóban. Mert onnan jöttünk nemrég, a VIII. Kisebbségi Színházak Kollokviumáról, amelyet a Figura Stúdió Színház szervez minden második évben.
László Kata: A Mesél a bécsi erdőben egyetlenegy jelenetem volt, az első felvonás végén. De nekem is el kellett jutnom addig az állapotig, ahol be tudok lépni, annak ellenére, hogy nem voltam jelen a színpadon. Nem lehetett csak ülni és elmélázni – ugyanúgy ott kellett lennem, mint a többiek. Ezt úgy sikerült elérni, hogy az öltözőben a hangosbemondóban végighallgattam az előadást. Ez ebből a szempontból érdekes feladat volt.
Kófity Ami: Jókat lehet aludni az öltözőben… Vagy a takarásban…
Kiss Bora: Attól függ, hogy milyen az előadás. Hogyha jó, akkor végignézem, miután kijöttem a jelenetből. Ha nem, akkor valahogy kikönyörgöm, hogy hazamehessek… Vagy feltalálom magam – rajzolok közben!
Folytatás>>
Giacomello a pult mögött
2009/10/11
Lola:Főállásban színész vagy, de én mégsem színészként, hanem díjként ismertelek meg, Szentgyörgyön a Reflex Fesztiválon. Nagyon jót partiztam aznap este a balkán bulidon. Honnan jött az ötlet, hogy bulikat csinálj?
Giacomello Roberto: Kikívánkozott belőlem. A balkán zene sok örömet okoz nekem. Kíváncsi voltam, milyen lehet dj-skedni, és egy képzőművész barátom unszolására, aki szintén csinál bulikat, volt egy karácsonyi partim Csíkban.
L.: Ez azért meglehetősen alternatív műfaj. Nem féltél, hogy bebuknak a bulik, és nem fogják szeretni a zenédet?
Közönségszervező, tisztes közelről
2009/10/11
Lola: Mennyire veszel részt a váradi társulat „közös” életében?
Boross Tamás: Sok időt töltök velük. Persze függ ez a szabadidőmtől és a magánéletemtől is. De nem lennék tagja a társulatnak már körülbelül hét éve, ha nem szeretném.
L.: Vannak olyan személyek a csapatban, akik barátaiddá váltak?
B. T.: A barátság tág fogalom, de igen, vannak barátaim köztük.
L.: A színészek és a háttérben dolgozó személyzet mennyire „él” együtt például kocsmázások alkalmával?
B. T.: Egy asztaltársaság szoktunk lenni, nincs ezzel probléma.
Suttogás a budoárban
2009/10/11
Lola: Hány éve öltözteti és frizurázza a kolozsvári színésznőket?
Gábor Ildikó: Hat éve sürgölődöm körülöttük.
L.: Hogy jutott eszébe, hogy erre az állásra jelentkezzen?
G. I.: Ültetőként kezdtem, aztán megüresedett ez az állás, jelentkeztem rá és hátrakerültem. Először nem voltam elragadtatva tőle, de aztán megszerettem. Pedig nehéz, mert sokszor mi oldjuk a színésznők stresszét, s közben ránk is jócskán ragad belőle.
L.: A színésznők megosztják önökkel magánéletük ügyes-bajos dolgait? Van olyan, hogy tanácsot kérnek vagy vigasztalásért fordulnak önökhöz?
A csapat lelke volt
2009/10/11
Lola: Mi, fiatalok, annyi szépet hallottunk Bocsárdi Gabiról… Kíváncsiak lettünk rá, sajnáljuk, hogy nem ismerhettük. Mesélne nekünk róla…?
Kulcsár Edit: Még úgy érzem, hogy párbeszédet folytatok vele, még nem tudok múltbéli jelzőkbe szorítkozni vele kapcsolatban, összeszorul a torkom, azért is menekültem előled. Gabi egyformán barátja volt a társaság minden tagjának, nem hiszem, hogy bárki közülünk kisajátítaná magának a legjobb barátnő vagy legbizalmasabb címet. Mert mindenkire figyelt a csapatból, mindenkinek ismerte a rezgéseit, különböző emberekkel volt különböző típusú, nagyon szoros kapcsolata, velem is, igen. Kísértetiesen hasonló utat jártunk be: én is játsztam a temesvári Tháliában, aztán amikor ide megérkeztem, egy hónapig náluk laktam, amíg lakásom nem lett. De végül is mindenki. Mindig nyitva volt az ajtajuk, kettejüknek, Lacival együtt, mert hát ők ketten voltak egy, ez mindig így volt érvényes. Talán náluk voltunk a legtöbbet, amúgy meg körbejártuk egymás lakásait, még a bútorok is ugyanolyanok voltak sokunknál. Kreatív volt, a szobáik teljesen egyéniek voltak, a saját ruhatárát megvarrta, mindene a képzeletét, a fantáziavilágát tükrözte. Aztán milyen kitartása volt, ha elhatározott valamit…
Lola: Mindig volt ereje derűlátónak maradni – mert ugye színházat indítani nem könnyű feladat –, mindig volt ereje azt mondani, hogy folytassuk?
