Tasnádi „élőfilm”-je
2009/06/29
Tasnádi István Don Quijote repríze a mi világunkba helyezi a cselekményt. A főszereplő, Kriston egy iskola könyvtárosa. De egyik napról a másikra elveszíti állását: a könyvtár helyén konditermet rendeznek be. Hirtelen egy számára idegen világban találja magát, amelyről eddig nem vett tudomást, mert regények és drámák szereplői vették körül. Mikor védeni akarja, ami számára fontos, őrültnek nézik, és fogdába zárják. Itt ismeri meg Szancsót, akit ugyanúgy a pénzéhség vezet, mint Kriston családját: mind mostohán bánnak Kristonnal, míg ki nem derül, hogy örökölt. Ettől kezdve Szancsó is szívesen hordozza a valamikori könyvtáros fegyverét… Mert hősünk mindent beszerez, amire egy igazi lovagnak szüksége van. Lesz fegyvere (egy fodrászműhely fogasa), pajzsa (egy mozifilmet reklámozó szendvicsember jelmeze), sisakja (egy hegesztőmaszk), szeretett hölgye (Szántó Mária, egy kétgyerekes, elvált hivatalnok, aki egy pelenkareklámban szerepel), és lovaggá ütik (vállon veregeti a megmentésére küldött tűzoltó).
Szancsó és Kriston célja: egy sziget. Szancsót az élteti, hogy majd ő lehet ott a pénzügyminiszter, Kriston elsődleges célja viszont a társadalom jobbá tétele: „a sérelmek orvoslása, a visszaélések megszüntetése és a ferdeségek kiigazítása“. A magát Don Quijoténak nevező hős saját naivitásának csapdájába esik: hisz az adott szó betartásában, az erkölcsök diadalában, a pénz hiábavalóságában, a család jóakaratában, a segítőkészségben, a becsületben, a szerelem erejében, és épp ezek az értékek látszanak megsemmisülni a szemünk előtt. Don Quijotét meggyalázzák, pénzét elszórja, és távozik az élők sorából. A dráma végén egy pillanatra mégiscsak felvillan a remény: hősünket fényáradatban úszva látjuk.
Tasnádi István drámája arra figyelmeztet, hogy szélmalmok mindig vannak. Bankok, reklámok, televízió – a mi világunk óriásai. Velük szemben mindannyian Don Quijoték vagyunk. Don Quijote mindig egyedi, mégis épp olyan, mint mi vagyunk. Ő sarkítva bár, de kimondja, megteszi azt, amit mindannyian szeretnénk – de nem tudunk, nem merünk megtenni.
Megjelent: UP fest Magazin 3. szám (pdf), 2008 decembere
